VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház

VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesület tagintézménye Nagykanizsán. Az intézményben számos művészeti csoport, civil közösség működik.

Nagykanizsa és régiójának egyik legismertebb és legkedveltebb „kulturális gyöngyszeme” a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház, amely a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesületének tagintézménye, valamint a Területi Művelődési Intézmények Egyesületének tagja. Sokszínű kulturális tevékenységét Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata is segíti, támogatja. Az intézmény 65 éves fennállásának egyik jelentős mérföldköve volt, a 2005 januárjában történt fúzió: egyesült az egykori Erkel Ferenc Olajipari és a Kodály Zoltán Vasutas Művelődési Ház. Kámánné Szép Terézia okleveles andragógus és művelődésszervező személyében 2005 októberében vezetőváltásra került sor. Az igazgató hitvallása szerint elengedhetetlen ebben a szakmában az alázat, a magas szintű szakmai tudás, elhivatottság, kreativitás, emberség. A nagykanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház munkatársainak és csoportjainak odaadással és kitartással végzett tevékenységét már országosan is ismerik, elismerik. Az általuk szervezett fesztiválok és nagy volumenű országos rendezvények, kiállítások, koncertek, egészségmegőrző programok közül néhányat kiemelve: az Országos Farsangi Fánkfesztivál, az Országos és helyi Vasutasnapok, Vasutas Nyugdíjas Klubok Kulturális Találkozója, Ezoterikus és Életmód Nap, valamint Egészségfesztivál. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház természetesen minden olyan tevékenységet, programot megvalósít, lebonyolít, amely a művelődés, oktatás és sport körébe tartozik – minden korosztály érdeklődését megcélozva. Legjelentősebbek a Vasutas Nyugdíjas Klub, Mol Bányász Nyugdíjas Klub, Kodály Zoltán Énekkar, MAMIK Hagyományőrző Dalkör, Pántlika Néptánccsoport, Dél-Zala Táncegyüttes, Fafaragó szakkör, Egészség és Életmód Klub, Ulti Klub, TAI CHI- Belső Utak Iskolája, valamint a Kertbarát Klub. Több alapítványnak, egyesületnek is otthont ad a művelődési ház Pl: a Kultúrával Kanizsáért Közhasznú Egyesület, Tehetséges Zenészek Zenekarokért Alapítvány, Nagykanizsai Szénhidrogénipari Kulturális Alapítvány, Olajipari Természetjáró Egyesület, Kőolajipari Dolgozók Sporthorgász Egyesülete. A múlt és a jelen így méltón bizonyítja, hogy a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház ellátja vállalt társadalmi feladatát, a város közművelődését híven szolgálva és összefogva a tágabb régió vasutas- olajos dolgozók kulturális igényeit. "Az út a boldogabb élethez a műveltségen keresztül vezet." - Kodály Zoltán

🌳 MEGHÍVÓSzeretettel várjuk Önöket egy különleges, emlékező és ünnepi alkalomra!Csávás Csaba szobrászművész emlékkiállít...
15/09/2026

🌳 MEGHÍVÓ

Szeretettel várjuk Önöket egy különleges, emlékező és ünnepi alkalomra!

Csávás Csaba szobrászművész emlékkiállítása
és
a 35 éves Fafaragó Szakkör jubileumi kiállítása

A kiállítással tisztelgünk Csávás Csaba szobrászművész, a szakkör alapítója, szakmai vezetője előtt, akinek művészi öröksége és közösségteremtő munkája ma is tovább él az alkotásokban és tanítványaiban.

📅 2026. szeptember 25. (péntek), 16.30 óra
📍 VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház

Szeretettel várjuk mindazokat, akik ismerték, tisztelték és szerették Csávás Csabát, valamint a fafaragás és a népművészet iránt érdeklődőket! ❤️

A Barcsi Fürdőbe látogattak el a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai 2026.szeptember 14-én.A...
15/09/2026

A Barcsi Fürdőbe látogattak el a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Vasutas Nyugdíjas Klub tagjai 2026.szeptember 14-én.
A program Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Köszönjük a Kanizsa Kulturális Központnak, hogy a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház csoportjai – a Mamik Hagyományőrző D...
14/09/2026

Köszönjük a Kanizsa Kulturális Központnak, hogy a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház csoportjai – a Mamik Hagyományőrző Dalkör, a Kodály Zoltán Énekkar és a Pántlika Néptáncegyüttes – is részesei lehettek a XX. Jubileumi Bor- és Dödölle Fesztiválnak! 🍷🥔🎶💃

Gratulálunk a nagyszerű szervezéshez, és köszönjük a lehetőséget, hogy közösségeink is hozzájárulhattak a jubileumi rendezvény jó hangulatához! ❤️

14/09/2026
A Zalakarosi Fürdőbe látogattak el a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Vasutas Kert- és Természetbarát Klub tagjai 2026....
07/09/2026

A Zalakarosi Fürdőbe látogattak el a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház Vasutas Kert- és Természetbarát Klub tagjai 2026.augusztus 21-én.
A program Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg!

A Csokonyavisontai Fürdőbe látogattak el a MOL Bányász Nyugdíjas Klub tagjai 2026. június 18-án. A program Nagykanizsa M...
07/09/2026

A Csokonyavisontai Fürdőbe látogattak el a MOL Bányász Nyugdíjas Klub tagjai 2026. június 18-án. A program Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósult meg!

📸 Gratulálunk a Kanizsa Fotóklub 70 éves jubileumához! 🎉Köszönjük Goór Gábornak, a fotóklub elnökének és a klub tagjaina...
03/09/2026

📸 Gratulálunk a Kanizsa Fotóklub 70 éves jubileumához! 🎉

Köszönjük Goór Gábornak, a fotóklub elnökének és a klub tagjainak, hogy részesei lehettünk a jubileumi kiállítás megnyitójának.
Öröm látni azt az elhivatottságot, alkotói alázatot és közösségi erőt, amellyel immár hét évtizede gazdagítják Nagykanizsa kulturális életét.

További sok sikert, inspiráló pillanatokat és kreatív éveket kívánunk! 📷✨

Cím

Csengery út 67
Nagykanizsa
8800

Nyitvatartási idő

Hétfő 08:00 - 17:00
Kedd 08:00 - 17:00
Szerda 08:00 - 17:00
Csütörtök 08:00 - 17:00
Péntek 08:00 - 17:00

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház számára:

Parancsikonok

Megosztás