Gólya 🔴SZÖVETKEZETI🔴
☕ presszó 🧑🏻‍🤝‍🧑🏾 közösségi tér
🚲 biciklis futárszolgálat
🛠️ lakásfelújítás Első helyszíne a Mátyás utcai Frisco Kávézó volt.
(462)

A Gólya szövetkezete, s annak vállalkozása egy közösségi tér létrehozására és üzemeltetésére jött létre 2012-ben. Másfél évvel később az akkor újraformálódó csapat úgy döntött, hogy költözik, és új helyet nyit: ez lett a VIII. kerületi Gólya, mely végül hivatalosan 2013 szeptemberében nyílt meg. Hat kellemesen és hasznosan eltöltött év után azonban innen megint költözni kényszerültünk, részben azé

rt mert “kinőttük” ezt az ingatlant (a nálunk tartott közösségi programokra, koncertekre gyakran már nem volt könnyű beférni), részben pedig mert a dzsentrifikálódó területen a hosszú távú maradásunk lehetőségére nem volt garancia. Hosszú, másfél éves rengeteg önkéntes munkaerővel megtámogatott, 95%-ban sajátkezűleg lezajlott felújítási szakasz után 2019 szeptemberében nyitottunk meg az Orczy úton, a Ganz-telep szélén. Itt már több más, velünk szövetséges szervezet is helyet kapott, akikkel együtt egy nagyobb szintű intézményt alapítottunk, aminek a neve Kazán Közösségi Ház lett. A szövetkezet megtartotta a Gólya nevet, és a koncerttér, kávézó, kocsma szintén ezt a nevet viseli továbbra is.

2020 márciusában a tagság korábbi motivációi és a koronavírus miatti lezárások együttes hatására két új szolgáltatást indítottunk el. A Gólya Építők a korábbi karbantartókból alakult. Az új épületünk felújítása olyan komplex munka volt, aminek során számos tag építőipari szaktudást sajátított el, és elkötelezett lett egy-egy terület (például a kőművesség vagy a villanyszerelés) irányába. Ezért ők a vendéglátásba való visszatérés helyett inkább felújító brigádot szerveztek, akik lakossági megrendeléseket teljesítenek. A Gólya Futárszolgálat pedig olyan tagokból alakult, akik a biciklis teherszállítás elkötelezett hívei, és erre alapozva vállalnak Budapest területén szállítási munkákat.

Gólya karaoke - ☀️ Summertime sadness ❤️‍🩹 editionItt a nyár, dehát mi nem hagyjuk megtéveszteni magunkat, szomorkodni i...
07/06/2026

Gólya karaoke - ☀️ Summertime sadness ❤️‍🩹 edition

Itt a nyár, dehát mi nem hagyjuk megtéveszteni magunkat, szomorkodni ilyenkor is lehet, sőt.
A gólya karaoke ezúttal csütörtökön jelentkezik, és a sírós, szakítós dalok után jár az ajándék Kofola.
Az esemény ingyenes, az éneklés 20:00-01:00-ig tart, úgyhogy siess!

https://fb.me/e/8z1kOGumu 06.13.👠 Shiva S’Lake - A BBQ Queen aki forrón szereti⚡️ Sorien - A dráma maga, most még nagyob...
06/06/2026

https://fb.me/e/8z1kOGumu 06.13.

👠 Shiva S’Lake - A BBQ Queen aki forrón szereti
⚡️ Sorien - A dráma maga, most még nagyobb tétben
🪡 Myra Pixel - Időtlen jelenlét, új köntösben a Miss Universe Eurovision
💫 Benjasmin - A legfrissebb Dragvolution tag. Káosz, de most legendás verzióban
🔥 Vendégfellépők:
💥 Ugly - A 2025-ös Lip Sync Assassin Queen: nyers, provokatív, formabontó
💋 Miss Andry - Klasszikus glamour, modern twist-tel (2024 Lip Sync Assassin)
🌊 Calypso - Görög istennő, aki a színpadon egy latin istennő
A Dragkingdomból:
✨ Sky - Budapest daddy-je, 5 perc és derül a …
🌹Aiden Gardenov - Aki virágcsokorba bontja a toxic masculinity-t

🎧 Afterparty
A DJ pult mögött:
🩶 Miasma
aki egy techno szettel viszi tovább az estét, mert egy igazi ikon sosem hagyja abba a táncot. 🔊

https://fb.me/e/6Wio6oHIUEgy izgi jazzes, prog-rockos meglepis estére hívunk titeket június 18.-án a Gólyába.Négyessy Ba...
04/06/2026

https://fb.me/e/6Wio6oHIU
Egy izgi jazzes, prog-rockos meglepis estére hívunk titeket június 18.-án a Gólyába.
Négyessy Barnabás Quartet
Az NBQ egy modern hazai jazz formáció, amelyet jelenlegi
felállásában Négyessy Barnabás zenekarvezető hívott életre
2022-ben. A zenekar hangzásvilága nyitott és sokszínű: a jazz,
a rock, a klasszikus zene és a népzene határterületein mozog

A Sauropoda zenéje különböző stílusok, megközelítések: a jazz, a progresszív rock, avant-garde és orientális zenék találkozása. Hosszú, regényes szerzeményeikben jellemzően több tétel szólal meg, éles váltásokkal az egyes részek között. Sajátos, misztikus világaikat eltérő zenei eszközökkel teremtik meg. A zenekar játékos, kiszámíthatatlan és komplex. 2024-ben jelent meg második lemezük a "The Overstory" a Blue Sun kiadó gondozásában.

Holnap délután a tetőteraszon:Mókolt kütyüktől elvarázsolva elemezhetjük, hogy miből fakad, hogy a termékeknek van terve...
02/06/2026

Holnap délután a tetőteraszon:
Mókolt kütyüktől elvarázsolva elemezhetjük, hogy miből fakad, hogy a termékeknek van tervezett elavulása, hogy miért veszít(?) értéket a javított tárgy, a javításhoz való jog relevanciáját.
Csinálunk majd telefon mikrofont, protest machinet, hajlítunk áramkört gyerekjátékokon meg dumcsizunk vagy hallgatunk.
Ez mindenkinek is szól, gyere akkoris ha nem értesz hozzá, meg akkoris ha igen, mert itt nem lesz tanár, csak közös gondolkozás és néhány tapasztaltabb kéz.

https://fb.me/e/4s5Sx43CF

Aki nem beszél osztályharcról koporsó szöget hord a szájában „ Kommunista mozgalmi filmklub Gondolkodó Autonóm Antikvári...
02/06/2026

Aki nem beszél osztályharcról koporsó szöget hord a szájában „ Kommunista mozgalmi filmklub Gondolkodó Autonóm Antikvárium / DE TE FABULA NARRATUR kommunista kiadó Budapest-Bécs és a Gólya szervezésében minden hónap második keddjén (este 7 TŐL
Ingyenes !
2026 Júniús 8 hétfő kor (este)
Anarcho-punk történet
Azon a napon amikor az ország meghalt (mozgalmi film )

People who talk about revolution and class struggle without referring explicitly to everyday life have a co**se in their mouth.” - Communist Film Club organised by: Gondolkodó Autonomous Bookshop / De Te Fabula Narratur communist publisher Budapest – Vienna and Gólya Presszó on the second Tuesday(this time on Monday) of every month from 7 PM free of charge!
Location: Gólya Presszó 1089 ORCZY ÚT 46-48
Monday, June 8, 2026 (evening) Anarcho-punk history
THE DAY THE COUNTRY DIED
Avanti !!!
A rendezvényen osztályharcos kiadványok terjesztése a Gondolkodó Autonóm Antikvárium és részéről !!!
Osztályharcos kiadványok egyéb osztályharcos kiadványok, brosúrák, újságok, zenék ,filmek etc. etc…terjesztése !
Világ Proletárjai Egyesüljetek !
,
Gondolkodó Autonomous Bookshop distributes classist publications: broshures, periodicals, music, movie etc.
Workers of the World, Unite!
Gondolkodó Autonomous Bookshop vertreibt klassenkämpferische Publikationen: Broschüren, Zeitschriften, Musik, Filme usw. Proletarier aller Länder, vereinigt euch

Udvar Feszt x Gólyahttps://fb.me/e/20eAIvVlQCPiknik + Adományvásár + Táncház + Koncert2026.06.04. kezdés: 18.00 zene: 20...
02/06/2026

Udvar Feszt x Gólya
https://fb.me/e/20eAIvVlQC
Piknik + Adományvásár + Táncház + Koncert
2026.06.04. kezdés: 18.00 zene: 20.00
Moldvai, Romano Flow, Frutti di Mare, Roma Big Band
A belépés ingyenes, támogatói jegy: 3000 Ft

06.03. szerdahttps://fb.me/e/4s5Sx43CFFJAKA: Összerakjuk, amink van - felfedezés az e-waste és az audió projektek világá...
02/06/2026

06.03. szerda
https://fb.me/e/4s5Sx43CF

FJAKA: Összerakjuk, amink van - felfedezés az e-waste és az audió projektek világában

Gólya Tetőteraszon!
Mókolt kütyüktől elvarázsolva elemezhetjük, hogy miből fakad, hogy a termékeknek van tervezett elavulása, hogy miért veszít(?) értéket a javított tárgy, a javításhoz való jog relevanciáját.
Csinálunk majd telefon mikrofont, protest machinet, hajlítunk áramkört gyerekjátékokon meg dumcsizunk vagy hallgatunk.
Ez mindenkinek is szól, gyere akkoris ha nem értesz hozzá, meg akkoris ha igen, mert itt nem lesz tanár, csak közös gondolkozás és néhány tapasztaltabb kéz.
Az eseményt a Fjaka kezdeményezés gondolkodóival szervezzük.

06.01. HÉTFŐ: compact dix,,Lemezklub Bölöni Endre Dix lemezgyűjtővel, aki kéthetente 2 discmanről keveri nálunk a hírese...
31/05/2026

06.01. HÉTFŐ:
compact dix
,,Lemezklub Bölöni Endre Dix lemezgyűjtővel, aki kéthetente 2 discmanről keveri nálunk a híresebb és niche jazz lemezeket."
https://fb.me/e/93DyFNNFb

Speed Racer (2008) - T.H.E. Film Club #21
,,Bringing you the high octane adventures of ambitious young driver Speed Racer, drifting towards a dream championship and making numerous friends and foes along the way. GO!"
https://fb.me/e/gU3vL7rfj

06.03. SZERDA:
közös kötés / horgolás filmnézéssel - Columbo
,,Az esemény remek lehetőség arra, hogy hasonló érdeklődésű emberekkel találkozz, inspirálódj, és tanulj másoktól. A film után pedig lehetőség nyílik további beszélgetésre és ismerkedésre. "
https://fb.me/e/6P1tAhAfe

FJAKA: Összerakjuk, amink van - felfedezés az e-waste és az audió projektek világában
,,Csinálunk majd telefon mikrofont, protest machinet, hajlítunk áramkört gyerekjátékokon meg dumcsizunk vagy hallgatunk."
https://fb.me/e/4s5Sx43CF

06.04. CSÜTÖRTÖK:
Udvar Feszt x Gólya - piknik, vásár, táncház, koncert
,,Az Udvar Fesztivál Arlóban különböző hátterű embereket kapcsol össze a zene, a művészet és a közös élmények által. Célja, hogy valódi találkozásokon keresztül erősítse az elfogadást, a közösséget és az interkulturális párbeszédet."
https://fb.me/e/20eAIvVlQC

06.05. PÉNTEK:
PIROSFECSKE TÁMOGATÓI BULI
,,A Pirosfecskék szintet lépnek: szeretnénk közös pedagógiai folyamatokban is kipróbálni magunkat, aminek fontos lépése első nyári táborunk. Ennek előfinanszírozására és állandó foglalkozásaink megtartására gyűjtünk."
https://fb.me/e/6GHsg0qIF

06.06. SZOMBAT:
Dreggeli: Bazi Nagy Görög Lagzi
,,szól az ABBA, folyik az Ouzo, repülnek a tányérok…
és egyszer csak megérkeznek a drag királynők.
Regisztráció és jegyvásárlás:
https://forms.gle/APP7jCPvzqKVxFdm7 "
https://fb.me/e/dSWuvFJKx

Nyárindító Dáridó Skámbó Imivel és... / DUPLA EUTANÁZIA / ÜLLŐI ÚTI FÁ:K / ÉNMONOXID
,, érkezik a Nyárindító Dáridó Skámbó Imivel és sztárvendégeivel"
https://fb.me/e/4BhvU4Igy

https://fb.me/e/8z1kOGumu 06.13.Valami legendás készül a Gólyában… ✨🏳️‍🌈Ez az este nem csak egy show, ez egy tisztelgés....
31/05/2026

https://fb.me/e/8z1kOGumu 06.13.

Valami legendás készül a Gólyában… ✨🏳️‍🌈
Ez az este nem csak egy show, ez egy tisztelgés.
Ezen az estén a Dragvolution királynői
olyan dalokat hoznak el,
amiket q***r ikonok tettek halhatatlanná.
Előadók, akik megváltoztatták a világot.
Légy résen… Az ikonok köztünk járnak.
Oké, néha 20 centis sarkakban de akkor is. 👠
És egy színpad, ahol ezek új életre kelnek. 💅

Dragvolution presents: Drag brunchhttps://fb.me/e/dSWuvFJKxKépzeld el, mintha egy görög szigeten lennél: a zene szól,🎶 a...
30/05/2026

Dragvolution presents: Drag brunch
https://fb.me/e/dSWuvFJKx
Képzeld el, mintha egy görög szigeten lennél: a zene szól,🎶 az asztalok tele vannak finom ételekkel, az italok folynak… 🫗és közben a színpadon a Dragvolution királynői csinálnak egy igazi bazi nagy görög show-t
🍇 Amit várhatsz:
– finom brunch fogások
– frissítő italok
– mediterrán hangulat
– látványos drag show
– egy kis görög családi káosz

Cím

Orczy út 46-48
Budapest
1089

Nyitvatartási idő

Hétfő 16:00 - 00:00
Kedd 16:00 - 00:00
Szerda 16:00 - 00:00
Csütörtök 16:00 - 02:00
Péntek 16:00 - 04:00
Szombat 16:00 - 02:00
Vasárnap 16:00 - 00:00

Telefonszám

+3612699299

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Gólya új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Gólya számára:

Megosztás