Atelierul meu se află la poalele muntelui Haros, la rădăcina brazilor înalţi în satul Harale, unde poate fi găsită meseria de dogar care se formează şi se dezvoltă de când e lumea. Dogăria este o tradiţie veche, păzită cu străşnicie de către meşterii din trecut, o meserie ce şi-a avut continuitatea prin transmiterea ei de la tată la fiu. Predecesorii mei au fost meşteri dogari în satul Harale ce f
oloseau lemn uşor, de răşinoase, la fabricarea unei game variate de produse simple, cm ar fi: găleţi de muls, ciubăraşe pentru oierit, găleţi pentru fântâni, vase pentru carne, căzi pentru prune sau varză, lucruri necesare în viaţa de zi cu zi, atât pentru locuitorii satului Harale, cât şi pentru satele din împrejurimi. De-a lungul timpului, locuitorii satului Harale nu au trăit doar din dogărie, urmând a înţelege că nu toată lumea lucra în ateliere construind butoaie sau putini, ci au fost şi oameni care, cunoscând bine pădurea şi lemnul bun necesar dogăriei, se ocupau cu aprovizionarea atelierelor aducând buşteni de răşinoase, sau lemn de alun, lemn foarte flexibil folosit pentru strângerea butoaielor, în locul cercurilor de fier pe care le folosim astăzi.
În anii 40’ meşterii dogari din satul Harale au înfiinţat o cooperativă şi şi-au scos produsele pe piaţă spre vânzare. Cooperativa a funcţionat sub numele de Gloria însă existenţa ei a fost una scurtă din cauza cursului istoriei. Din anii 50’ piaţa este în continuă formare. Într-o perioadă schimbătoare ca bătaia vântului, care aduce când siguranţă când un mare semn de întrebare asupra viitorului, e greu să produci pentru piaţă astfel încât să nu se piardă tradiţia muncii, valoarea şi identitatea acesteia. Până în anii 90’ cine a putut, şi-a schimbat meseria, dând uitării tradiţia şi locurile de unde a plecat. Atraşi de sistemul tăios şi de mirajul industrializării puternice, tinerii au preferat să îşi câştige existenţa muncind în fabrici şi uzine, abandonând meşteşugul dogăriei şi tradiţia, parcă devenită mistică, a transmiterii meseriei din tată în fiu, ca pe o moştenire veşnică. Trecerea timpului este inevitabilă lăsându-şi amprenta asupra butoaielor, ciuberelor, acestea putrezind, dar amintirile sunt veşnice, iar ele îl copleşesc întotdeauna pe bunicul meu, pe tatăl meu şi pe oricare alt dogar din Harale, ele prezentând dovada faptului că aici s-a format şi s-a dezvoltat, s-a construit şi s-a creat meseria de dogar. Műhelyem,
a Haros lábánál, a nagy fenyvesek aljában, Haralyban található, ahol emberöltők óta él, fejlődik és alakúl a kádárság hagyománya. A kádármesterség örökség volt, amit apáról fiúra adtak át és őriztek meg napjainkig az itt élő mesterek.
Őseim, Haraly volt kádárai fenyőfakádárok voltak, fenyőfából dolgoztak, a fenyőfát használták fel sokszínű, és sokféle portékájuk készítéséhez, ellátva a környék falvait is a mindennapokban használt edényekkel: a juhászokat tejesedényekkel: fejővederrel, budonkával, oltócseberrel, a tehéntartókat: köpülőkkel, és a portákat, háztartásokat kútvedrekkel, vízeskártyákkal, húsos csebrekkel, szílvás és káposztáskádakkal. A múlt század hajnalán Haraly lakósságának csaknem egéssze a kádárságból élt, amit úgy kell értenünk, hogy nem mindenki a mühelyben ült és dolgozott, hanem volt, aki ismerve a környező erdőket, a jó hasadó fát, megszerezte az anyagot: a jó fenyőrönköt, vagy éppen a jól hajlitható mogyorófavesszőt, amit a kádár dongaként és abroncsként használt fel. Persze voltak olyanok is, akik kereskedtek, bellérkedtek a kész árúval. A '40-es években a haralyi kádárok szövetkezetet hoztak létre, és piacra tették termékeiket. A szövetkezet neve Glória volt és a történelem alakulása miatt nem tudott sokáig fennmaradni. Az '50-es évektől a piac egyre alakul. Változik és e változó világban hol biztonságosnak ítélhető, hol bizonytalannak mondható a jelen. Piacra termelni nem könnyű úgy, hogy megmaradjon az ember és műhelye hagyománya, értéke, identitása. A '90-e1983s évekig, aki tudott szakmát váltott, elfeledve az egykor Haralyban is szépen ragyogó csillagokat. A megélés kötelező kényszere elijesztette a fiatalokat, akik kilépve a bűvös körből újat keresve, biztonságosnak ítélt gyárakban keresték meg pénzüket, fennhagyva a már-már majdnem misztikusnak mondható apáról fiúra átmenekített csodát, örökséget, a mesterséget. Haraly őrzi a termékeny múltat. A kádak, hordók és más faedények elkorhadnak, de az emlékek mindig megőrzik nagyapám, apám és minden haralyi kádár munkásságát, azt, hogy itt alakultak és alakítottak, építettek és alkottak.
