Kilátó-Borozó Kemencés Gasztrokuckó Zalakaros

Kilátó-Borozó Kemencés Gasztrokuckó Zalakaros Kilátó-Borozó Zalakaros Zalakaros egyik legkedveltebb kirándulóhelye a kilátó. A 2005-ben felújított 16 méter magas kilátóból, páratlan panoráma tárul elénk.
(503)

Ezt a gyönyörű erdővel szegélyezett helyet a városból könnyű szerrel megközelíthetjük, gyalogosan körülbelül 20 perc séta, de autóval is elérhető. Tiszta időben a környező települések a Kis-Balaton, sőt még a badacsonyi hegy is látható. A kilátó tövében található családias hangulatú borozónk. Minimális belső térrel rendelkezünk, de ezt ellensúlyozza, a virágokkal és buja növényzettel körül vett hangulatos kerthelyiségünk, melynek kétharmada fedett. Nálunk megpihenhetnek és felfrissülhetnek a kirándulók, de a szórakozni vágyókról sem feledkeztünk meg. Minden második este élőzenével várjuk vendégeinket. Számunkra az is nagyon fontos, hogy a legkisebbek is jól érezzék magukat, ezért játszóházzal várjuk a gyermekkel érkező családokat. Vendégeink borválasztékunkból megismerhetik a helyi és a dunántúli borokat. Különlegességünk, hogy ételeink közül a gulyáslevest és a babgulyást szabadtéren főzzük és ezt közvetlenül vendégeink előtt szedjük és tálaljuk. A kemencénk megépítésével lehetőségünk lett kemencés ételeink elkészítésére. Várjuk Önöket is, hogy kóstolják meg a környék legfinomabb sült húsait és házi rétesét. Valamint a jó borok fogyasztása mellett gyönyörködhessenek a lélegzetelállító panorámában. Várjuk Önöket szeretettel.

19/09/2026

Egy csülkös hely! 🍖🍖🍖🤩🔥😍😍

18/09/2026

Visszatért az igazán különleges és páratlan ízvilággal rendelkező kemencében sült SzarvasGerincünk is az étlapunkra,amelyet erdei gyümölcs mártással és krumpliprószával találunk!
🤩🔥🦌🦌 😍😍
Jöhet egy adag? 😉🤗🫶

17/09/2026

Az egyik közönség kedvenc , a Sertés Szűz újra elérhető a kínálatunkban! 😍😍
Te megkóstolnád?🤤🫶🤩🔥🔥

16/09/2026

Kedves vendégeink!

Visszatértünk a szabadságról, kipihenten újult erővel és a megszokott finom kemencés ételeinkkel várunk titeket sok szeretettel!🥰😍🥩🔥🍗🍖🥩😘

12/09/2026

Pihenünk, töltődünk, és újult erővel várunk titeket😎👙🩱🤿🏖️
Jövőhét Szerdán (09.16.) nyitunk!

Cím

Kilátó Utca 44
Zalakaros
8749

Nyitvatartási idő

Szerda 11:00 - 20:00
Csütörtök 11:00 - 20:00
Péntek 11:00 - 21:00
Szombat 11:00 - 21:00
Vasárnap 11:00 - 20:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Kilátó-Borozó Kemencés Gasztrokuckó Zalakaros új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Kilátó-Borozó Kemencés Gasztrokuckó Zalakaros számára:

Parancsikonok

Megosztás

Kategória