25/08/2022
Néhány nappal ezelőtt kaptam ezt a képet. Most kérlek kedves Olvasó, ha velem tartasz, szánj 1 percet arra, hogy csak nézed a képet és figyelsz az érzéseidre, gondolataidra. Mi jön elő? És ha érdekel, az 1 perc után olvasd el az én gondolataimat és ütköztessük kettőnk érzéseit.
Most pedig figyeld a képet csendben!
Mit figyeltél meg Magadban? Mi jött elő?
Belőlem először a mély szomorúság, másodszor pedig a düh. Szomorúság, hogy 2022-ben ott tartunk, hogy még mindig a gyerekekre akarjuk fogni a világ mobil-függőségét. A düh pedig arra vonatkozik, hogy milyen rettenetes felelősség-elkerülése van a felnőtt társadalomnak arra vonatkozóan, hogy kitalál egy műszaki eszközt, majd annak valós vagy vélt negatív oldalát a saját gyerekeire fogja...
Nem, nem a gyerekek jönnek a világra mobillal a kezükben. Nem hozzák magukkal. Nem készítenek maguknak facebook fiókot az anyaméhbe. Mi adjuk a kezükbe. Szülők, nagyszülők, felnőttek, üzletemberek, akárkik. Persze forgatókönyvet vagy KRESZ-t nem mellékelünk hozzá, hogy hogy kellene nekik ezt használni. Vajmi kevesen ülnek le és tanítják meg gyerekeiknek az Internet használatát. A kutatások szerint minimális azon tudatos szülők aránya, akik konkrétan beillesztik életükbe a tudatos digitális nevelést is. De azért elvárjuk, hogy gyerekeink tudják és értsék az offline és online világ közötti különbséget pontosan úgy, ahogy a felnőtt agy érti (legalábbis ebben a hitben ringatjuk magunkat, hogy mi értjük!).
Nem, nem úgy születnek a gyerekek, hogy számukra mindenre megoldás az Internet. Megtanulják - kitől? Tőlünk, felnőttektől. Akik aztán kigúnyoljuk őket a segítség helyett. Az hosszú idő, amíg kialakul egy gyerekben, hogy az unaloműzés eszköze a kütyü - mondja dr. Gyurkó Szilvi. Ehhez az kell, hogy pl. az autóban hátraadjuk a mobilt a gyereknek, csak csend legyen végre. Hogy az asztalnál odaadjuk a tabletet, csak tudjunk enni. Hogy az orvosi rendelőben engedjük játszani, hogy kibírja türelemmel a sort. Kis csatákat megnyerünk, elveszítve egy háborút.
De hogy ez a gyerekek hibája lenne? Közel sem hinném. Akkor kié? A felnőtteké? Ha hibást akarunk keresni, előbb-utóbb mindenki találhat valakit...
De talán egy fokkal jobb, ha nem bűnösért kiáltunk, hanem meg akarjuk érteni, hogy milyen világot élünk, milyen szerepe van a digitalizációnak az életünkben, és a saját gyerekeink esetében mit szeretnénk ebből megmutatni, átadni, megtanítani. Hogy megmutatjuk, megtanítjuk az online és az offline világ közötti különbséget.
Például úgy (és ez csak egy példa lesz! nem az egyedüli szent megoldás!) hogy a tanító szülő is tud csak offline lenni - mondjuk 1 órán keresztül. Nem nézünk semmit, nem vesszük fel a telefont, nincs monitor - csak mi vagyunk. Még nem is fotózunk. Sőt, a telefon sincs csak úgy kitéve lazán magunk mellett, hogy néha-néha rápillantsunk. Mert a gyerek mintából tanul. Szerep-modellekből. Ha digitális a szülő, igen erősen digitális lesz a gyerek is (hahó: ez csak egy példa!).
Iszonyatosan mély a téma, szerintem mindenkinek van véleménye. De tessék elfelejteni, hogy ez a gyerekek hibája! Hogy a mai gyerekek mobillal a kezükben születnek. (Majdnem) ugyanúgy születnek, mint bárki más az elmúlt száz meg száz évben. Csak más földi világ vár rájuk, amit mi, felnőttek nyújtunk át nekik.
