10/09/2026
💛 MEGYÜNK TOVÁBB. SŐT, MEGINT NAGYOT ÁLMODUNK.
Meglepően sokan kerestetek meg minket azzal a kérdéssel az elmúlt napokban, hogy akkor most mi lesz?
Volt, aki aggódva. Volt, aki csak kíváncsian.
Úgyhogy folytatjuk a mesélést.
Mert továbbra is azt gondoljuk, hogy bár a teret és a Kantint a családunk adja, ennek a helynek a történetét már nagyon régóta veletek együtt írjuk. Így jogos, hogy tudni szeretnétek, merre megyünk tovább.
Kezdjük azzal, hogy nem volt könnyű nyarunk.
Vendégből hála az égnek volt bőven – munkaerőből már kevésbé.
Sokan talán nem is tudjátok, de ezen a nyáron Ancsi vezette a Kantin konyháját. Hili pedig időnként átvette tőle a terepet, hogy azért Ancsinak is jusson néhány szabadnap.
És ez igazából nem egy hirtelen jött kényszermegoldás volt.
Mindketten tudatosan rengeteg időt töltöttek a konyhán az elmúlt években. Mert mi abban hiszünk, hogy egy családi éttermet akkor lehet igazán jól vezetni, ha nemcsak Excelből ismered. Ha tudod, hogyan indul el reggel a konyha, mennyi munka van egy tányér mögött, mit jelent egy teltházas szerviz, és ha úgy hozza az élet, te is oda tudsz állni a tűzhely mellé.
Közben pedig már régóta beszélgetünk valamiről a családban.
Merre szeretnénk továbbvinni a Kantint?
Egyre tudatosabb irányt szeretnénk. Egy olyan vidéki éttermet építeni Lovásziban, ami a maga módján hozzátesz a zalai és a magyar vidéki gasztroturizmushoz.
És most kaptunk egy lehetőséget arra, hogy ezt tényleg elkezdjük megvalósítani.
Úgyhogy – családi hagyományainkhoz méltóan – megint nagyot álmodunk.
Eszünkbe jutott, amikor megnyitottuk a Kantint.
Akkor is sokan mondták – volt, aki teljesen jó szándékú tanácsként –, hogy ide, ebbe a kis zalai faluba éttermet nyitni és pénzt, időt, energiát tenni… felesleges.
Aztán eltelt pár év.
És kiderült, hogy mégsem.
Parragi Atti mindig nagyon egyszerűen fogalmazott:
„Nincs ebben nagy csíny vagy titok. Jól kell csinálni, akkor menni fog.”
Valahogy ezzel a mondattal megyünk tovább most is.
Csak egy kicsit tudatosabban.
Nem szeretnénk kifordítani a Kantint önmagából. Sőt.
Még inkább szeretnénk azzá tenni, aminek mindig is szántuk.
Maradnak az őszinte fogások.
Maradnak a nagyszüleink receptjei.
Marad a dödölle, a prósza, a vad és mindaz, amit Zala adott nekünk.
Csak közben még jobban figyelünk majd arra, hogy éppen mi terem körülöttünk.
Gyakrabban változik majd az étlapunk a szezonnal. Több szakmai tudással és még tudatosabban dolgozunk majd a konyhán. És még nagyobb teret szeretnénk adni azoknak a termelői családoknak, akik itt, körülöttünk dolgoznak, termelnek, nevelnek, sütnek, szüretelnek.
Nem akarunk nagyvárosi éttermet csinálni egy kis faluban.
Egy nagyon jó vidéki éttermet akarunk csinálni egy kis faluban.
Szerintünk a kettő között óriási a különbség.
Szóval azoknak, akik aggódva írtatok:
meg vagyunk. 💛
Sőt, építkezünk.
A csapatunk is szerencsésen összeállt, őket szépen sorban be is mutatjuk nektek a következő hetekben.
És folytatjuk ezt a történetet.
Mesélünk majd tervekről. Olyan dolgokról, amelyek egyelőre még csak papíron léteznek. Olyanokról is, amelyek már majdnem készen vannak. Termelőkről, ételekről, Zaláról – és persze továbbra is erről a kissé őrült családról, amely valamiért még mindig azt gondolja, hogy Lovásziban érdemes nagyot álmodni.
Köszönjük, hogy ennyien kíváncsiak vagytok arra, mi lesz a Kantinnal.
