02/06/2026
Pipkinnek, a törpe varázslónak a szokásosnál is durvább estéje volt.🌠
Kocsmabunyóba keveredett, a hangulat forrt és forrt (🔥már-már tüzesnek volt mondható🔥), ő pedig lobbanékony természetének köszönhetően egy közismert varázslattal✨️ szerette volna lerendezni az egészet.
Csakhogy a tömzsi kis varázsló nem volt azzal tisztában, hogy a Barcraft keddi 1+1 fireball🥃 akciója (amivel nyilván élt is Pipkin, hiszen miért ne t***e volna) kihat az ember mágikus energiára és megtöri a természetfeletti egyensúlyokat, így kasztolt egy(!!) darab tűzgolyót💥, és mire az eljutott a félelemtől megbénult ellenfele arcáig, addigra kettő lett belőle.💥
Ötös fokozatú körözést adtak ki az apró kis varázslóra, azonban megbízható források szerint a rendőrök aktívan minimum 150 lábnyi távolságot tartanak az elkövetőtől.
Most rajtad a világ szeme hogy megállítsd az elszabadult varázstörpét. Fegyverkezz fel nálunk tűzgolyókkal💥🥃 (hiszen most kettőt vihetsz egynek az áráért), aztán Isten óvjon téged!🤞