Hunyadi Lakásbisztró és Kézműves söröző

Hunyadi Lakásbisztró és Kézműves söröző Könnyű ebédre, vacsorára, laza italozásra várunk hangulatos Teraszon, Aperol Spritz, Kézműves sörök.. Rájöttünk, hogy sokkal több ez nekünk szimpla sörözőnél.

Csak egyetlen célunk volt, mikor a Hunyadi Café vezetését átvettük: megcsinálni a Várnegyed legjobb kézműves sörözőjét. Ahogy azonban haladtak előre a munkálatok és kezdett testet ölteni a hely, sok minden megváltozott. A gyerekünk, a bázisunk, az ékszerdobozunk, kicsit talán az otthonunk is. Valahogy így született a lakásbisztró gondolata. Félreértés ne essék, a Hunyadi nem csak lakásbisztró. Ink

ább egyfajta hibrid egység, ami egyszerre próbál pub, sarki kocsma és takaros otthon is lenni. Szortimentünk felvonultatja a hazai kisüzemi sörvilág krémjét, a könnyedebb belépőktől az igazán extrém főzetekig. Az állandóan változó kollekció mellett folyamatosan csapon tartjuk a RothBeer söreit. Aki pedig megéhezne, a sörök mellé saját készítésű különleges sörkorcsolyákkal is szolgálhatunk. Várunk az otthonunkban, amit reméljük, te is otthonodnak tekintesz majd.

A héten hoztunk nektek valami igazán izgalmasat.Gyertek és kóstoljátok meg, egy jó sör kíséretében.Pacsi😉
05/08/2025

A héten hoztunk nektek valami igazán izgalmasat.
Gyertek és kóstoljátok meg, egy jó sör kíséretében.Pacsi😉

Egy hèt ès nyit a terasz!!!!!!Csodàs ùj koktèlokkal,megùjult ètlappal, ès rengeteg meglepetèssel vàrunk mindenkit idèn i...
23/03/2025

Egy hèt ès nyit a terasz!!!!!!Csodàs ùj koktèlokkal,megùjult ètlappal, ès rengeteg meglepetèssel vàrunk mindenkit idèn is.

ELINDULT A FORRALT BOR SZEZON 😀😀🎄✨ It's beginning to look a lot like Christmas...✨🎄💫 Elérkezett a karácsonyi időszak kez...
03/12/2024

ELINDULT A FORRALT BOR SZEZON 😀😀

🎄✨ It's beginning to look a lot like Christmas...✨🎄💫 Elérkezett a karácsonyi időszak kezdete, felkerült a dekoráció, megszállta a Hunyadit a varázslat.✨ Érkezzetek meg, étkezzetek nálunk, jó hangulat, klassz ételek, italok

‼️Fontos‼️ Decemberre ugyan van még helyünk asztaltársaságoknak, de vészesen fogynak a helyeink így azt ajánljuk, foglaljatok időben!🧑‍🧑‍🧒‍🧒

Foglalás és információ:
☎️ +36 30 313 0350
📧 [email protected]

02/10/2024

Tèrj be hozzànk egy jó pumpkinspice latte-ra,hogy bearanyozza a napod!❤️❤️❤️

Ki ne akarna egy finom kávés boldogságot a csészébe?🌟☕️🍪Teraszon is várunk!!Na ugye! Ez egy jel, hogy látogass meg minke...
02/09/2024

Ki ne akarna egy finom kávés boldogságot a csészébe?🌟☕️🍪
Teraszon is várunk!!

Na ugye! Ez egy jel, hogy látogass meg minket! 😀

🍽️✨ Jól esne egy frissítő? 🥂✨Koccints egy pohár finom borral vagy próbáld ki a különleges koktéljainkat! A hűvös sörök é...
14/08/2024

🍽️✨ Jól esne egy frissítő? 🥂✨

Koccints egy pohár finom borral vagy próbáld ki a különleges koktéljainkat! A hűvös sörök és a jeges italok is garantáltan felüdítenek egy meleg nyárias estén.
Ne feledd, hogy nálunk nem csak az ételek és italok kiválóak, de a hangulat is mindig pezsgő! Töltsd velünk nappalod és estéd, majd engedd át magad a kikapcsolódásnak.

Várunk szeretettel!🍻🍴

📞 Asztalfoglalás és további információk:
☎️ +36 30 313 0350
📧 [email protected]

TERASZ NYITVA!!!Tudjátok, mi az egyik legjobb dolog ebben az évszakban? A 𝖌𝖎𝖓&𝖙𝖔𝖓𝖎𝖈! 🎉🍸 Gyere, lassulj le nálunk miközbe...
21/07/2024

TERASZ NYITVA!!!

Tudjátok, mi az egyik legjobb dolog ebben az évszakban? A 𝖌𝖎𝖓&𝖙𝖔𝖓𝖎𝖈! 🎉
🍸 Gyere, lassulj le nálunk miközben kortyolgatsz egy finom 𝖌𝖎𝖓&𝖙𝖔𝖓𝖎𝖈-ot! ☀️
Kínálatunk:
GORDONS GT, BEEFEATER GT, BOMBAY SAPPHIRE GT, TANQUAREY GT, TANQUAREY SEVILLA GT, HENDRICK'S GT, HARAHORN GT, BOBBY'S GT, BROKERS GT, CHAMELEON GT, CITADELLE GT

📞 Asztalfoglalás és további információk:
☎️ +36 30 313 0350

🍆🍞 Örök kedvencünk, a házi 𝐩𝐚𝐝𝐥𝐢𝐳𝐬𝐚́𝐧𝐤𝐫𝐞́𝐦 pirítóssal és friss zöldségekkel🌟 Nincs is jobb, mint egy adag ínycsiklandó p...
16/06/2024

🍆🍞 Örök kedvencünk, a házi 𝐩𝐚𝐝𝐥𝐢𝐳𝐬𝐚́𝐧𝐤𝐫𝐞́𝐦 pirítóssal és friss zöldségekkel🌟 Nincs is jobb, mint egy adag ínycsiklandó padlizsánkrémmel kezdeni vagy zárni a napot.
Gyertek be bármikor, és élvezzétek ezt a finomságot!🍅

📞 Asztalfoglalás és további információk:
☎️ +36 30 313 0350
📧 [email protected]

🐾🍽️ Kedves Vendégeink, 🐶 nálunk nem kell otthon hagynotok kedvenceteket! Tágas, árnyékos teraszunkon kutyusaitok is kény...
24/05/2024

🐾🍽️ Kedves Vendégeink, 🐶 nálunk nem kell otthon hagynotok kedvenceteket! Tágas, árnyékos teraszunkon kutyusaitok is kényelmesen pihenhetnek, miközben Ti a finom ételeinket élvezitek.🍖

📸 Örökítsétek meg a pillanatot, hogy mások is láthassák milyen kutyajó dolog a Hunyadiban tölteni az időt.

Szeretettel várunk Titeket és kutyusaitokat! 🐕❤️

📞 Asztalfoglalás és további információk:
☎️ +36 30 313-0350

Készen állsz egy 𝐈. 𝐤𝐞𝐫𝐮̈𝐥𝐞𝐭𝐢 gin-tonic kalandra? Egy remek gin tonic garantáltan felvidítja a napodat.💫 Ne hagyd ki, tö...
25/04/2024

Készen állsz egy 𝐈. 𝐤𝐞𝐫𝐮̈𝐥𝐞𝐭𝐢 gin-tonic kalandra? Egy remek gin tonic garantáltan felvidítja a napodat.💫 Ne hagyd ki, tölts egy kis időt nálunk, hogy elmerülj a Hunyadi Lakásbisztró hangulatában.😍

📞 Asztalfoglalás és további információk:
☎️ +36 30 313 0350

Cím

Hunyadi János út 15
Budapest
1011

Nyitvatartási idő

Hétfő 12:00 - 22:00
Kedd 12:00 - 22:00
Szerda 12:00 - 22:00
Csütörtök 12:00 - 22:00
Péntek 12:00 - 22:00
Szombat 12:00 - 22:00
Vasárnap 12:00 - 22:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Hunyadi Lakásbisztró és Kézműves söröző új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Hunyadi Lakásbisztró és Kézműves söröző számára:

Megosztás