Summer Flavors

Summer Flavors Napról napra méllyedtünk

el benne és mára összeállt a saját verziónk. Megalapítottuk cégünket Summer

Flavors Kft. Februárban került

bejegyzésre.
(9)

Magunkról

2013. év végén megszületett az ötlet, egy Barátunk Bársony Márió vezető mixerünk

elméjében, hogy csináljunk valamit ami már létező, de más mint az eddig elérhető…

Láttunk benne valamit, ami első ránézésre inspirált és fejtörést is okozott egyben. A szakmai rész távol áll tőlünk, ellenben szeretjük az újat, a nem mindennapit,

és természetesen mindig arra törekszünk, hogy olyan dolgok

at valósíthassunk

meg amilyet ilyen formában senkitől nem kaphattok. (“Nyár ízei”)néven, mely hivatalos formában 2014. Mobil mixer pult üzemeltetésével és bérbeadásával foglalkozunk. Olyan

pultot álmodtunk meg, amihez mi magunk is szívesen állnánk sorba, hogy olyan

koktélokat fogyaszthassunk el, amilyeneket sehol máshol nem lehetséges. A fent

említett Barátunk képviseli a szakmai tökéletességet, azt a stílust, mellyel hatni

szeretnénk érzékszerveitekre, látványában, esztétikumában, szín és ízvilágában

egyaránt. Szeretnénk a “Nyár ízeivel” tovább emelni rendezvényeitek, ha igény van

rá esküvőitek hangulatát és természetesen a szórakozásotok, kikapcsolódásotok

helyszínéül választott strandok, fürdőző helyek szinvonalát. Fogyasszátok,

élvezzétek mindazt, amit Nektek kínálunk és természetesen várjuk építő és

elégedett észrevételeiteket egyaránt, mert nekünk az a fontos, hogy Ti jól érezzétek

magatokat nem csak nyáron…

Tisztelettel

Katona Gergely Hell István

Ügyvezető Ügyvezető

Fizetési lehetőségek:   Cash

Üzletvezető: Katona Gergely, Hell István

Megjelenés: Casual

Cím

Lajos Utca 109 1\6
Budapest
1036

Telefonszám

+36302545123

Szolgáltatások

  • Catering
  • Groups
  • Kids
  • Walkins

Különlegességek

  • Drinks

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Summer Flavors új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Summer Flavors számára:

Megosztás