Edith Vörös tónusú szórakozóhely. Véleményünk szerint David Lynch is szerette volna.
(3)

A hajdani Piaf Bár már minimum a nyolcvanas évek vége óta megkerülhetetlen és semmihez nem fogható fóruma volt a budapesti éjszakai életnek. A legszebb idejében afféle művészlebujként funkcionáló Piafban simították újból valószerűvé az előadás után esetleg pózban maradt arcizmaikat a kor meghatározó színészei, de ez a hely ugyanúgy kedvelt fóruma volt a karcosabb ízlésű értelmiségieknek, a hazánkb

an dolgozó külföldi konzulátusi munkatársaknak, s a háború előtti arisztokrácia leszármazottainak egyaránt. A működtetők személyét vizsgálva felsejlik Paudits Béla, illetve hajdani felesége, Marcsi mama neve. Leginkább az ő értő tevékenységének köszönhetően vált legendássá a bár, és lett védjegye az a furcsa, kémlelőnyílásos face control-elv, amely ma a legmeghatározóbb berlini klubok gyakorlata, itthon viszont akkoriban egyáltalán nem volt rá példa, és manapság sem nagyon. Bátran állítható, hogy a Piaf Bár budapesti és úgy általában hazai klubtörténelmi unikum volt. Ennek tudatában, a hely története iránti maximális tisztelettel és jelentős izgalommal dolgozunk azon, hogy az előzményekhez méltó, ám egyúttal kellően 2020-kompatibilis identitás jöjjön létre a Nagymező utca 25-ben.

Ezt a Divine zenét kettős okból is tesszük ide. Egyrészt szólt és nagyot ment a múlt hétvégi FelnőttDiszkón, másrészt pe...
21/04/2026

Ezt a Divine zenét kettős okból is tesszük ide. Egyrészt szólt és nagyot ment a múlt hétvégi FelnőttDiszkón, másrészt pedig ő a főszereplője a holnapi Feslett Filmklub – John Waters 80 esten vetítésre kerülő két film egyikének.
A szó minden értelmében elképesztő jelenség volt.
Elton John egyszer azt mondta róla, hogy "a koncertjei és a jelenléte mindig emlékeztettek arra, hogy a popzene lényege a szórakoztatás és a gátlástalanság.”
Maga John Watwers meg ezt: "„Divine volt az én Elizabeth Taylorom, a múzsám, a legnagyobb sztár, akit valaha ismertem. Ő volt az a 150 kilós rombológolyó, aki szétzúzta a szépségideálokat.”

Check out DARKROOM: https://www.youtube.com/watch?v=iW_ywujQKD0Divine (October 19, 1945 -- March 7, 1988), also known as Harris Glenn Milstead, was an Americ...

Cím

Nagymező Utca 25
Budapest
1065

Nyitvatartási idő

Csütörtök 21:00 - 02:00
Péntek 21:00 - 04:00
Szombat 21:00 - 04:00

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Edith új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Edith számára:

Megosztás

Kategória