18/08/2023
Határtalan szomorúsággal szeretnénk tudatni veletek, hogy sajnos végleg bezárunk augusztus huszadikán.
A Resti 2019-ben nyitott, bizonytalan jövővel, azóta is minden nyárra kételkedve készültünk, viszont bizakodással, hiszen teljes mértékben szerelem projekt volt, amit reméljük ti is észrevettetek a hozzáállásunkon, vendégszeretetünkön.
Köszönjük nektek ezt az 5 nyarat, mindenki támogatását és érdeklődését a Resti megmaradásával kapcsolatban, a rengetegszer elhangzott “ugye lesztek jövőre is?” kérdést.
Minden évben szívmelengető volt szezonnyitás előtt és után látni, hogy még olyankor is hozzánk ültök le a vonatra várva, hogy a gyerekek kis székecskéinket átvitték a terasz másik oldalára vonatokat csodálni, vagy tavasszal azt hallani munkálkodásunk közben, hogy felkiált egy kislány: “anya nézd, végre nyitva a Resti!”
Halásak vagyunk minden barátunkért, akit itt ismerhettünk meg, a sok feledhetetlen emlékért, amit kaptunk tőletek, és reméljük, mi is legalább ennyit tudtunk adni nektek egy élmény, új barát, új szerelem vagy akár egy jó buli formájában.
Vasárnap este még egyszer láthatjuk a Restiben a naplemente fényjátékát, gyertek el a búcsúbulira, bulizzunk még egy hatalmasat, aztán zárjuk be együtt utoljára az ajtót.