Rozéterasz

Rozéterasz Kóstold körbe a Balatont! Összegyűjtöttük a Balaton-felvidék legfinomabb rozéit azért, hogy a teraszunkon üldögélve is végig tudjátok kóstolni a Balatont!

„Rozé”: rózsaszín vagy a rózsás különböző árnyalataiban, vörös szőlőből készül, úgy, hogy a mustot nem hagyják olyan sokáig állni a ledarált szőlőn, mint a vörösbor esetében. (forrás: wikipedia)

„Terasz”: lapos, kikövezett terület egy ház közelében, ahonnan gyepre vagy kertre lehet látni (forrás: wikipedia)

„Rozéterasz”
Egy jópofa hely a Balaton-felvidéken, közvetlenül a 71-es út mellett, Örvényesen, ahol fent jelzett borfajtákat, a fent jelzett helyen lehet inni. Iszogatni, kóstolgatni, hasonlítgatni. Ülve, állva, akár fekve is. Napon és árnyékban. Reggeltől estig. Közben lehet beszélgetni. Pihenni. Nézelődni. Hülyéskedni. Lazulni. És szörpöt venni a feleségünknek, meg gyerkőcöknek. És közben fel lehet hívni a haverokat, hogy irigykedjenek. Lehet képet posztolni a Facebookra. Biciklizés közben vagy autóból kiszállva. Gyorsan vagy nyugisan. Akár egyedül is, de inkább barátokkal. Balaton-környéki rozékat tartunk. Mert jók. Meg, mert ha megmarad, megisszuk mi. Napsütés, nyár, Balaton, mi kell még? Finom borok. Fehérek és rozék.

Cím

Új Utca 2
Örvényes
8242

Nyitvatartási idő

Hétfő 10:00 - 21:00
Kedd 10:00 - 21:00
Szerda 10:00 - 21:00
Csütörtök 10:00 - 21:00
Péntek 10:00 - 21:00
Szombat 10:00 - 21:00
Vasárnap 10:00 - 21:00

Telefonszám

+36 70 639 63 37

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Rozéterasz új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Parancsikonok

Megosztás

Kategória